Köszöntő

Tisztelettel és szeretettel köszöntök mindenkit!

A művészetoktatásnak a nevelő-oktató munkára kifejtett, megkérdőjelezhetetlen pozitív hatása, a közösségi igény, a soltvadkerti hagyományok mind-mind egyértelművé tették, hogy intézményünknek teret kell adnia az alapfokú művészetoktatásnak, be kell építenünk az iskolánk életébe.

A székhely mellett Bács-Kiskun, Baranya, Somogy és Tolna megyékben működtetünk telephelyeket, ezzel egy olyan iskolai struktúra kialakítását építettük ki, mely a városunk, megyénk határain átívelve teremti meg annak a lehetőségét, hogy közvetítsük evangélikus egyházi értékeinket, programjainkkal színesítsük minél több közösség életét.

A tehetséggondozás mellett nagyon sok hátrányos helyzetű gyermek számára biztosíthatjuk a művészetoktatás élményének átélését, segíthetjük felzárkóztatásukat, közreműködhetünk fejlesztésükben, nevelésükben. Működési tervünk fontos részét képezi a hátrányos helyzetű települések felkeresése, kulturális rendezvények, fellépések, jótékonysági estek szervezése.

Célunk, hogy művészeti képzések palettáját a következő tanévekben is tovább bővítsük, s minél több gyermeket vonjunk be az értékteremtő, kultúránkat, műveltségünket megalapozó és formáló művészeti nevelésbe, oktatásba!

Bízom abban, hogy törekvésünk összhangban áll a gyermekek és szüleik igényeivel, s ennek reményében hívok és várok minden érdeklődőt a foglalkozásainkra, programjainkra és az előadásainkra!

Erős vár a mi Istenünk!
Tisztelettel és köszönettel,
Udvarhelyi Attila
Igazgató

Küldetésünk

Kérem, ismerje meg Küldetésünk 4 fő alappillérét részletesen, amennyiben fontos Ön számára, hogy Gyermeke melyik Művészeti Iskolába jár:
linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram